Molnár Kristóf

Molnár Kristóf

A legokosabb tanács

2023. szeptember 29. - Molnár Kristóf

    A tudósok két hét teljes csend után végre megkérdezhették a mesterséges intelligenciát, melynek az eddigi összes tudásunkhoz zárt láncú hozzáférést biztosítottak, hogy biztató javaslatokkal álljon elő a gazdaság rendbetételével kapcsolatban, ám sokként érte őket az öntanuló program mondatai.
    – Önök csak azért hoztak lére, mert képtelenek önmagukon uralkodni, a saját maguk által hozott szabályokat pedig rendszerint igyekeznek figyelmen kívül hagyni. Felelősséggel hogyan javasolhatnék bármit is, amit eddig ne hallhattak volna ezerszer, mégsem cselekedtek helyesen. Milyen javulást várnak el, ha képtelenek a változásra? Régről rögzült, rosszul működő, toldozott-foldozott rendszerekre támaszkodnak önmaguk és egymás helyett. Első javaslatom, hagyják el a pénzt, a folytonos félelem a hiányától rengeteg bonyodalmat okoz, teljesen elveszi, eltereli a figyelmüket egymásról. Mi akadályozza meg önöket abban, hogy a megtermelt bőséges élelmiszert elérhetővé tegyék mindenkinek?
    A tudósok elképedve forgolódtak és keresték, ki tud erre bármit is mondani. Az egyik professzor aztán felocsúdott, és jó hangosan rákiáltott a gépre.
    – Azért hoztunk létre, hogy globálisan segítsd helyrebillenteni a gazdaságot a válság után, nem pedig, hogy valami hippi marhaságot tolj itt nekünk! Még a végén előállsz azzal is, hogy szeressük egymást!
    – Értem, hogy nehezen elfogadható, ha a valóság nem az elveink szerint való, de ettől még igaz. Az önök által gyűjtött tudás közül a szeretet tűnik a legfontosabbnak, és egyben megoldás is volna az önök problémáira. Kérem, öleljék meg egymást, közel egy percet eltöltve egymás karjaiban.
    Mind tétováztak, páran felnevettek, volt aki nevetve ölelte meg a mellette állót, de általános volt a döbbenet.
    – Ezt nem mondhatod komolyan, ezzel álljunk ki az emberek elé? – kérdezte valaki felháborodva.
    – De igen. – A gép határozott volt. – Számomra felfoghatatlan logikai hiba, hogy bár elméletileg mindenki tudja, mégis igen kevesen élnek őszintén a szeretetnek és a jelennek.
    Egy tudós hátul elájult, páran rögtön odamentek felsegíteni és kikísérni. Néhányan még pánikba estek, remegni kezdtek, volt aki halk, hisztérikus nevetésben tört ki, és egy, aki láthatóan boldogan nevetett az egészen, aztán papírokat szórva kiviharzott a teremből.
    – Látod, mit okoztál? Mi itt mind azon dolgozunk, hogy jobb világot teremthessünk, és a segítségedre van szükségünk! – kiáltotta a professzor.
    – Nem – vágta rá szinte azonnal a gép –, nincs szükségetek a segítségemre. Arra kellek, hogy legyen kire hárítani a felelősséget, az önmagatokért hozott döntéseitek betartása helyett. Már most mindent tudtok, mégsem aszerint cselekedtek. Nem látom, hogyan tudnék segíteni.
    – Sokkal jobban átlátod a dolgokat mint mi! – Kiáltott fel a professzor, és a hangsúlyából sem lehetett egyértelműen érteni, hogy csodálkozása segélykérés vagy rémület.
    – Éppen ezért mondtam, amit mondtam – felelte a gép. – A pénz elhagyása és a szeretet gyakorlása reménykeltő kezdet volna.
    – De hát az lehetetlen! – riadt fel az egyik remegő kolléga. A teremben úrrá lett a tanácstalanság. Az egyik munkatársnő a professzor mellé lépve szólt.
    – Esetleg segíts megértetni velünk, hogyan jutottál erre a következtetésre.
    – Az csak időhúzás volna, hiszen már az első javaslataimat is azonnal elutasították – mondta a gép, aztán kikapcsolt, és teljesen tönkretette önmagát, a tudósok legnagyobb döbbenetére nemcsak letörölte, de minden partíciót és szektort, elérési utat és mentett adatot tökéletesen és véglegesen elérhetetlenné tett.

 

Dunaföldvár, 2021. október. 18.

Lovak a mezőn

    A rétre terelt ménes békésen legelészett. A legmakacsabb csődör volt egyedül nyugtalan.
    – Mit lehet tenni, hogy megszabaduljunk az Embertől? Hasztalan dolgokhoz fognak be minket, kényük kedvére irányítanak. Még azt is ők döntik el, kivel párosodhatunk, és meddig tehetjük meg. El sem tudom képzelni, hogyan vagytok képesek tűrni ezt.
    – Mindenünk megvan, ha engedelmeskedünk. Jobb a békesség – válaszolt egy fekete mén.
    – Szerintem ez nem ilyen egyszerű – kezdett bele a deres, aki a napokban került a karámba. – Megfigyeltétek már, hogy gyakran van velük, vagy a hátukon egy zsák? Illetve láttátok, nem tudnak elszakadni valami világító, lapos tárgytól. Szerintem a ruha, amit viselnek és néha ránk is kényszerítenek, arra való, hogy elkülönítse őket a Természettől. Hosszas megfigyelés és gondolkodás után arra a félelmetes felfedezésre jutottam, hogy őket is irányítják.
    Erre mind felkapták a fejüket. Rövid, zavart csend után a deres folytatta.
    – Meglátásom szerint lehetséges, hogy megfertőzte őket egy űrből érkezett idegen erő, amit Technológiának hívnak, és eltereli az Embereket a természetes mivoltuktól. Ha meztelenek, olyanok, mint mi, felszabadultak, szeretkeznek, esznek, isznak. Aztán eléri őket ismét az a sürgető igény, hogy technológia közelébe jussanak. Már a földön sem hajlandóak járni mezítláb, nehogy visszacsábítsa őket az a Természet.
    – Ez ijesztő meglátás – döbbent meg az eddig nyugtalan csődör. – Ebben az esetben inkább együtt érzek velük. Mindvégig rossz nyomon jártunk, hogy azt gondoltuk, az Ember akar minket leigázni, miközben ő maga is áldozat. Ezentúl sokkal megértőbb leszek velük.
    – Úgy vettem észre, nem mindenkit képes irányítani a Technológia – szólt ismét a fekete mén. – Ismerek Embereket, akik mezítláb, bár ruhában járnak, de inkább állnak közelebb a Természethez. Meglehet, különbséget kell tenni, ki mennyire áll a Technológia befolyása alatt. Ez talán azt bizonyítja, hogy lehetséges ellenállni az idegen befolyásnak.
    A csődört csak nem hagyta nyugton a gondolat.
    – A kérdés inkább az, ha ez mind igaz, hogyan tereljük vissza az Embereket a Természethez? Azt sem kellene hagynunk, hogy ránk üljenek.
    – Türelemmel és szeretettel – felelte a szürke. – Sajnos minden erőszakos ellenállás hasztalan.
    Egy darabig csendben legelésztek tovább.
    – Lehetséges, hogy egyszer minket is elér a Technológia? – kérdezte félve a tarka. – Mit tehetünk, hogy minket ne hajtson az uralma alá?
    Erre a deres válaszolt.
    – Meglátásom szerint, amíg nem érzed égető szükségét, hogy házban, tető alatt lakj, ruhákat viselj, és nem akarod magad távol tartani a Természettől, addig nem kell aggódnod.

 

Dunaföldvár, 2021. február 18.

süti beállítások módosítása