Molnár Kristóf

-> A LÁNY

2017. március 12. - Molnár Kristóf

   Nyár volt. Vagy talán már ősz eleje. Sütött a nap, zöldelltek a fákon a levelek. Friss fű illata szállt a széllel.
   Egymást néztük. Nyeltem egyet. Ő lenge ruhában, én rövidnadrágban és pólóban. Idősebb volt nálam, de nem volt magasabb. A ruhája átlátszott. Világos rózsaszínű volt.
   Vállamra tette kezét. Közelebb hajolt, lehunytam a szemem. Szája a számhoz ért.
   Hevesen csókolództunk. Végigsimított a hátamon, én az övén és magamhoz szorítottam. Melegünk volt. Nyelveink símogatták egymást és aztán nem csak símogatták.
   Szorosan öleltük egymást. A szívem hevesen vert. Aztán abbahagytuk. Homlokaink összeértek, egymást néztük. Nyeltem egyet.
   Finoman kibontakozott ölelésemből és eltolt magától. Megfogtam a kezeit. Szemébe néztem, ő sírt. Vagy csak könnyezett. Aztán mosolyogni próbált.
   - Engedj el - suttogta.
   Lassan megráztam a fejemet. Ő távolabb lépett, de kezeit nem engedtem el.
   - Engedj el, kérlek - arcán egy halovány fájdalmas fintor futott végig, ahogy megpróbálta kiszabadítani a kezeit. Nem akartam elengedni. Már majdnem sírt.
   - Kérlek, mennem kell - mondta.
   És elengedtem. Rögtön elfordult és elszaladt. Ruhája alól kivillantak meztelen lábai. Elfordultam.
   Azóta sem láttam. Arcára sem emlékszem már, a hangjára sem, csak a csókja izzik még.
   Azóta élek így. Színek nélkül - minden nélkül. Azóta a nyári délután óta. Vagy talán már ősz volt?

 

Dunaföldvár, 1999. január 26.

A bejegyzés trackback címe:

https://molnarkristof.blog.hu/api/trackback/id/tr1612333233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.