Molnár Kristóf

-> 2140

2019. január 27. - Molnár Kristóf

     A kislány papucsa alatt apró kavicsok csikorogtak, tétován megállt és lehajolt, hogy közelebbről szemügyre vegye őket. Mind hófehéren ragyogott a szikrázó napsütésben és sima felületük érintésért könyörgött. Ahogy ámuldozva közéjük túrt, felemelt párat, ujjai közt vígan kergetőztek a gömbölyded formák. Ilyesmit eddig még nem tapasztalt.
    
Éles hangra lett figyelmes, mely gyorsan abbamaradt, kíváncsian kereste forrását. Körbetekintett a téren, semmibe nyúló kőoszlopok közt, egy halom törmelék mögül, reszkető szőrös fület pillantott meg. Szíve hatalmasat dobbant, ahogy a lény, akinek láthatóan egész fejét rövid szőr borította, hatalmas szemekkel kihajolt fedezéke mögül és ránézett.
    
A kislány ijedtében elejtette a kavicsokat, ahogy az ismeretlen előóvakodott és megindult feléje. Elkerekedett szemekkel figyelte annak lábfejét, mely éles karmokat rejtett és ezzel együtt is hangtalanul közelítette meg. Arca ugyan hasonlított az emberére, ám hosszabb-rövidebb, antennaszerű szőrök borították, füle pedig a feje tetején, mint valami vitorla, vagy lokátor, jobbra-balra mozgott. Száját kinyitva ismét éles sivító hangot hallatott, és kivillantotta tőrszerű fogait.
    
A kislány előbb fenékre esett, majd reszketve és lassan próbált felállni. A lény teste is csupa szőr volt, és ahogy teljes egészében meglátta, még jobban megdöbbent, testét zsigeri félelem járta át. Látva ezt, az ismeretlen felbátorodott, nyújtózott egyet, ásított, és nagyra nyílt szemekkel, könnyed léptekkel felé vette az irányt. Ő kiegyenesedett, és ekkor tudatosult benne, hogy az idegennél sokkal nagyobb. Minden érzéke azt jelezte, hogy ennek ellenére nagy veszélyben forog. Óvatosan hátrálni kezdett.
    
Vetett egy gyors pillantást maga mögé, és szépen fellépdelt azon a pár fok lépcsőn, mely ide vezette. A lény eközben ruganyos léptekkel, mégis komótosan és szinte játékosan közeledett, még csak nem is egyenesen, de inkább félkörívben és le nem vette róla a szemét. A kislány egyre szaporábban vette a levegőt, és arra gondolt, bele kellene csalnia az ismeretlent a medencébe, ami rögtön mögötte van, hátha nyer vele egy kis időt, ugyanis ösztönösen úgy érezte, hogy a lény, ha kell, rendkívül gyors tud lenni.
    
Ám zaklatottságában nem tekintett hátra, és óvatlanul lépve ő maga csúszott bele a vízbe. Riadalmát fokozta, hogy a medencében is mozgást észlelt. Nem volt egyedül. Sok apró, színes, lapos és nyálkás valami ért a bőréhez, amikről el sem tudta képzelni, micsodák, csapkodni és sikítozni kezdett, úgy félt, ahogy még soha semmitől. A halovány szobában teljes testében reszketve és leizzadva felült és önkívületben rikoltozott.
    
Az ajtóban az apja tűnt fel, azonnal odarohant hozzá és szorosan magához ölelte. A kislány bőgni kezdett, patakokban folyt arcán a könny, nyelni sem tudott percekig, míg apja csitítgatta, ringatta. Emlékeztette a kislányt arra, hogy csak álmodott, a fejében lévő neuronok információmorzsákat és emléktöredékeket kevernek össze, felidézik azt amitől a legjobban tart, hogy felkészítsék egy esetleges valódi krízisre. Megsimogatta a fejét, és visszafektette az ágyra. A kislány nagy szemekkel nézett rá, és miután elmúlt az ijedtsége, igyekezett megfogalmazni a látottakat.
    
– Apu, megint arról álmodtam, arról a szőrös valamiről. Előbújt a kövek mögül, felém jött. Négy lába volt! Alig ért a térdemig, mégis félelmetesnek tűnt. Hatalmas karmai voltak és éles fogai. Menekültem előle, aztán beleestem egy medencébe, ahol meg sok apró, színes, nyálkás valami ért hozzám.
    
– Minden rendben, kislányom – mosolygott a férfi. – Biztos az újonnan tanultak izgattak így fel. De tudod, nincs rajtunk, embereken kívül más élőlény sehol már e Földön. Minden állat kihalt még a nagyapám idejében. Nem bánthatnak soha, meg sem betegíthetnek. Ők már nem léteznek, nem kell félned. Nyugodtan alhatsz, csak mi vagyunk itt.

 

Dunaföldvár – 2019. 01. 23.

-> A Földnek

A Földnek Te vagy

Mi testednek az agy

A többi részét csak
Működni hagyd

 

Tüdőd ezer erdő lombja

Ásványaid vized hordja

Sodró patakban

Kavics alakban

 

Szemed az ég kékje

Miért kell mindenki mérge
Ez itt nem egy birtok
Nincs rajtad kívül álló ok

Neked csak ez van

Ezo-tér ez a tér

Minden pillanatban

Lüktet a vér

 

Csak add magad

El ne hagyd

Mi testednek az agy
A Földnek Te vagy

 

 

Dunaföldvár, 2018. április 22.