– Tudod, nekem mi a bajom a műveiddel? Kibaszott hazugságok! Mindegyik előadja a tökéletes világot. A legtöbb párbeszéd cenzúrázott. Baszd meg, ki a fasz beszél így? Nincs benne semmi természetesség, erőltetett, szépített. Jársz te, baszd meg, emberek közé? Én már hallottalak káromkodni nem is egyszer, szóval azt sem mondhatod, hogy te nem csinálod. És ha ezt kihagyod, azt a tévképzetet kelti, hogy ez rendben van, hogy mindenki így beszél, baszod! Aztán meg megijednek, ha valaki hozzájuk szól. Összefossák magukat, az büdös kurva élet! Pedig az ilyen. Nyers, erős, igazi. És büdös, baszd meg, büdös.
    – Nos, igen, ez a fajta öncenzúra azért van, hogy elkerüljük ezt. Ne adjuk tovább a csúnya beszédet, ne tanulják el a fiatalok. Egyfajta védelem… – kezdtem bele, de rögtön belém fojtotta a szót.
    – Hát ez az, baszod! Úgy tűnik, mintha a történelem során senki se beszélt volna így, soha! Pedig elhiheted, régen is káromkodtak, lehet cifrábban is. Egri csillagokban van ilyen? Én kurvára nem emlékszem rá. Olyan világot társz a fiatalok elé, ami nem létezik! Csodálod, baszd meg, amikor minden szarra összerezzenek? Meg perre mennek, meg megsértődnek? A normális ember meg nem szólhat egy kurva szót se? Bejött ez a polkorrektség, azóta baszhatja mindenki aki megszólal, fel lesz jelentve minden kibaszott mondatáért. Hát mondd meg, mi a redvás gecinek kell ez? Csinálhatsz úgy, mintha nem létezne káromkodás, de ettől csak még távolabb kerülsz az olvasóktól. Meg a valóságtól.
    Zavartan fészkelődtem a széken és megvakartam a fülem tövét. Nem kényszeríthet védekezésre, gondoltam, elvégre valahol igaza van. A beszédétől eltekintve nagyon is rendes embernek ismertem meg, éveket töltöttünk együtt a klubban, éjszakákat beszéltünk és ittunk át. Meg kellett hallgatnom és el kellett fogadnom a kritikát, így csak széttártam a kezem becsukott szemmel, összeszorított szájjal és bólintottam, hogy értem.
    – Csak azt mondd még meg, hogy ez téged miért zavar ennyire? – kérdeztem.
    – Ember! Az egész világ hazudik, baszd meg, hazugságban neveltek engem is. Elhitetjük a fiatalokkal, hogy szép a világ, miközben meg nem egészen az, csak nem merjük vállalni a csúnyábbik felét. Mint egy elbaszott randin, vagy állásinterjún, ahol a szebbik énedet mutatod. Mit gondolsz, mekkora pofon az élettől, mikor kiderül, hogy mindazok, akiket legjobban szeretsz és rajtuk keresztül ismertél meg mindent, csak simán szépítették a szart. Mikulás, húsvéti nyuszi meg a nagy büdös lófaszt! Én nem tudok már megbízni olyasvalakiben, aki hazudik. Az sumákol. Szégyell valamit, titkolózik. Kibaszott irritáló seggfej. – Egy lélegzetvételnyi szünet után felém bökött a mutatóujjával – Szóval ha mindenki hazudik is, te ne csináld ezt, baszd ki!
    Ebben maradtunk.

Dunaföldvár, 2021. február 17.

     – Megmondom őszintén, nem volnék jó király – mondta a fáradt munkásember, ahogy a politikára terelődött a szó, és mélyen belenézett a szemembe –, így aztán megítélni sem tudom sem az uralkodókat, sem a kormányokat. Legtöbbünknek nem való a hatalom. Én konkrétan visszaélek a sajátommal, ha jobban belegondolok. Vegyük például a testem, legyen az egy ország, ahol a sejtjeim a nép. Hát foglalkozok én velük? Dehogyis! Bár nagyon jól tudom mire vágynak, több pihenésre, többféle mozgásra, másfajta ételekre. De én nem törődöm ezzel, éhségre inkább elszívok egy cigit, elégedetlenség ellen pedig jó a bor. Még szép, hogy lázad a testem. Elromlik a hangulatom, zsörtölődöm, hogy nem azt csinálom amit kellene, így aztán erre jöhet még egy kis bor, meg cigi, hogy kellően lefoglaljam az öntisztító mechanizmusokat. – Elvigyorodott, kuncogott kicsit. – Beindul a testrendőrség, megvéd a káros hatásoktól, már amennyire tőle telik.
     Meglepő társalgásokat hozhat egy bolt előtti sorban állás.
     – Egyáltalán, miért akar bárki hatalmat azelőtt, hogy magán uralkodna? Megmondom én, nem tud! Én se tudok. Én is mindent csak magamnak és esetleg mások kedvére teszek. Hiszen az időmet és erőmet pénzért adom kölcsön a munkáltatónak. Mintha a májsejtjeim oxigénért dolgoznának, vagy mi kell nekik, már nem is tudom. – Bámult egy kicsit maga elé, majd körbenézett. – Meg aztán, mi kinek a testében vagyunk a sejt? Megrészegít a hatalom, hogy magaménak tudhatom és irányíthatom ezt a testet, hogy bár semmi kedve, de akkor is kikelek az ágyból, mert én azt gondolom, hogy kell. Adom a parancsot az izmoknak, hogy dolgozzanak, ahogy a főnök nekem, hogy mi a mai munka. Cipekedni? Én se akarok egész életemben, mégis csinálom, mintha nem lenne más. Mert hát, végül ezt is el kell végeznie valakinek. – A bolt ajtaja felé pillantott. – Mert úgy érzem nem is tehetnék másképp. Csak azt, amit tanultam, amit tudok. Hát a sejtjeim is mit csinálnának mást, mint amire hivatottak, nem igaz? – Kuncogott egy kicsit, aztán köhécselt. Halkan megjegyezte, hogy jó volna most egy cigi, aztán nyílott a bolt ajtaja, és ő intett, majd bement.

Dunaföldvár, 2021. január 5.