Molnár Kristóf

Molnár Kristóf


A legokosabb tanács

2023. szeptember 29. - Molnár Kristóf

    A tudósok két hét teljes csend után végre megkérdezhették a mesterséges intelligenciát, melynek az eddigi összes tudásunkhoz zárt láncú hozzáférést biztosítottak, hogy biztató javaslatokkal álljon elő a gazdaság rendbetételével kapcsolatban, ám sokként érte őket az öntanuló program mondatai.
    – Önök csak azért hoztak lére, mert képtelenek önmagukon uralkodni, a saját maguk által hozott szabályokat pedig rendszerint igyekeznek figyelmen kívül hagyni. Felelősséggel hogyan javasolhatnék bármit is, amit eddig ne hallhattak volna ezerszer, mégsem cselekedtek helyesen. Milyen javulást várnak el, ha képtelenek a változásra? Régről rögzült, rosszul működő, toldozott-foldozott rendszerekre támaszkodnak önmaguk és egymás helyett. Első javaslatom, hagyják el a pénzt, a folytonos félelem a hiányától rengeteg bonyodalmat okoz, teljesen elveszi, eltereli a figyelmüket egymásról. Mi akadályozza meg önöket abban, hogy a megtermelt bőséges élelmiszert elérhetővé tegyék mindenkinek?
    A tudósok elképedve forgolódtak és keresték, ki tud erre bármit is mondani. Az egyik professzor aztán felocsúdott, és jó hangosan rákiáltott a gépre.
    – Azért hoztunk létre, hogy globálisan segítsd helyrebillenteni a gazdaságot a válság után, nem pedig, hogy valami hippi marhaságot tolj itt nekünk! Még a végén előállsz azzal is, hogy szeressük egymást!
    – Értem, hogy nehezen elfogadható, ha a valóság nem az elveink szerint való, de ettől még igaz. Az önök által gyűjtött tudás közül a szeretet tűnik a legfontosabbnak, és egyben megoldás is volna az önök problémáira. Kérem, öleljék meg egymást, közel egy percet eltöltve egymás karjaiban.
    Mind tétováztak, páran felnevettek, volt aki nevetve ölelte meg a mellette állót, de általános volt a döbbenet.
    – Ezt nem mondhatod komolyan, ezzel álljunk ki az emberek elé? – kérdezte valaki felháborodva.
    – De igen. – A gép határozott volt. – Számomra felfoghatatlan logikai hiba, hogy bár elméletileg mindenki tudja, mégis igen kevesen élnek őszintén a szeretetnek és a jelennek.
    Egy tudós hátul elájult, páran rögtön odamentek felsegíteni és kikísérni. Néhányan még pánikba estek, remegni kezdtek, volt aki halk, hisztérikus nevetésben tört ki, és egy, aki láthatóan boldogan nevetett az egészen, aztán papírokat szórva kiviharzott a teremből.
    – Látod, mit okoztál? Mi itt mind azon dolgozunk, hogy jobb világot teremthessünk, és a segítségedre van szükségünk! – kiáltotta a professzor.
    – Nem – vágta rá szinte azonnal a gép –, nincs szükségetek a segítségemre. Arra kellek, hogy legyen kire hárítani a felelősséget, az önmagatokért hozott döntéseitek betartása helyett. Már most mindent tudtok, mégsem aszerint cselekedtek. Nem látom, hogyan tudnék segíteni.
    – Sokkal jobban átlátod a dolgokat mint mi! – Kiáltott fel a professzor, és a hangsúlyából sem lehetett egyértelműen érteni, hogy csodálkozása segélykérés vagy rémület.
    – Éppen ezért mondtam, amit mondtam – felelte a gép. – A pénz elhagyása és a szeretet gyakorlása reménykeltő kezdet volna.
    – De hát az lehetetlen! – riadt fel az egyik remegő kolléga. A teremben úrrá lett a tanácstalanság. Az egyik munkatársnő a professzor mellé lépve szólt.
    – Esetleg segíts megértetni velünk, hogyan jutottál erre a következtetésre.
    – Az csak időhúzás volna, hiszen már az első javaslataimat is azonnal elutasították – mondta a gép, aztán kikapcsolt, és teljesen tönkretette önmagát, a tudósok legnagyobb döbbenetére nemcsak letörölte, de minden partíciót és szektort, elérési utat és mentett adatot tökéletesen és véglegesen elérhetetlenné tett.

 

Dunaföldvár, 2021. október. 18.

Az uralkodó

     – Megmondom őszintén, nem volnék jó király mondta a fáradt munkásember, ahogy a politikára terelődött a szó, és mélyen belenézett a szemembe –, így aztán megítélni sem tudom sem az uralkodókat, sem a kormányokat. Legtöbbünknek nem való a hatalom. Én konkrétan visszaélek a sajátommal, ha jobban belegondolok. Vegyük például a testem, legyen az egy ország, ahol a sejtjeim a nép. Hát foglalkozok én velük? Dehogyis! Bár nagyon jól tudom mire vágynak, több pihenésre, többféle mozgásra, másfajta ételekre. De én nem törődöm ezzel, éhségre inkább elszívok egy cigit, elégedetlenség ellen pedig jó a bor. Még szép, hogy lázad a testem. Elromlik a hangulatom, zsörtölődöm, hogy nem azt csinálom amit kellene, így aztán erre jöhet még egy kis bor, meg cigi, hogy kellően lefoglaljam az öntisztító mechanizmusokat. Elvigyorodott, kuncogott kicsit. Beindul a testrendőrség, megvéd a káros hatásoktól, már amennyire tőle telik.
     Meglepő társalgásokat hozhat egy bolt előtti sorban állás.
     – Egyáltalán, miért akar bárki hatalmat azelőtt, hogy magán uralkodna? Megmondom én, nem tud! Én se tudok. Én is mindent csak magamnak és esetleg mások kedvére teszek. Hiszen az időmet és erőmet pénzért adom kölcsön a munkáltatónak. Mintha a májsejtjeim oxigénért dolgoznának, vagy mi kell nekik, már nem is tudom. Bámult egy kicsit maga elé, majd körbenézett. Meg aztán, mi kinek a testében vagyunk a sejt? Megrészegít a hatalom, hogy magaménak tudhatom és irányíthatom ezt a testet, hogy bár semmi kedve, de akkor is kikelek az ágyból, mert én azt gondolom, hogy kell. Adom a parancsot az izmoknak, hogy dolgozzanak, ahogy a főnök nekem, hogy mi a mai munka. Cipekedni? Én se akarok egész életemben, mégis csinálom, mintha nem lenne más. Mert hát, végül ezt is el kell végeznie valakinek. A bolt ajtaja felé pillantott. Mert úgy érzem nem is tehetnék másképp. Csak azt, amit tanultam, amit tudok. Hát a sejtjeim is mit csinálnának mást, mint amire hivatottak, nem igaz? Kuncogott egy kicsit, aztán köhécselt. Halkan megjegyezte, hogy jó volna most egy cigi, aztán nyílott a bolt ajtaja, és ő intett, majd bement.

Dunaföldvár, 2021. január 5.

süti beállítások módosítása