– Gyere, gyere – lépett elém egy barátom a kocsmában –, ezt neked hallanod kell! Hátha te megírod a történetét – és szinte elráncigált a társaságtól. Kedélyesen elnézést kértem és kezemben a sörömmel követtem őt a sarokban lévő asztalhoz, ahol már egy nagyobb csapat nevetgélt. – Nagyon nem tudjuk eldönteni, hogy a fickónak elment az esze, vagy csak hatalmas fantáziája van. Örülök, hogy megláttalak, ti ketten biztos jól megértitek majd egymást! Vele beszélj – és ezzel bemutatott egy göndör, sűrű, fekete hajú, enyhén kreol bőrű, félrészeg férfinak, akinek a nevét elsőre nem is hallottam.
A többiek rögtön helyet szorítottak mellette, és szinte egyszerre kezdtek bele, miféle elképesztő meséket hallottak tőle. Ez a valaki egyenesen azt állította, a jövőből érkezett, rögtön biztatni kezdték, hogy ismételje el nekem a történetét. – Jaj, srácok, ne már – ingatta a fejét, miközben még egy kört rendeltek neki.
– Szóval a jövőből? Történelmi kirándulás, vagy csak szabadság? – kérdeztem tőle nevetve. Ő fújt egyet, és láthatóan igyekezett összeszedni, hogyan is fejezhetné ki magát.
– Nem, én menekültem. Úgy érzem itt végre elengedhetem magam. – nézett rám félig mosolyogva, ám tekintetében azt láttam komolyan gondolja. Észrevette meglepettségemet. – Nem kell megijedni, nincs még vége a világnak ott sem. – Valaki oldalba bökte, hogy a mesterséges intelligenciáról meséljen, mások pedig kérték, hogy részletezze, ki az a Mindenki.
– A mesterséges intelligencia fejlődése megszüntette a háborúkat meg az értelmetlen vitákat, amikor létrehozta a TényTárat a világjárvány után. – Rögtön félbe is szakították a kérdéssel, hogy miféle világjárvány, meg hogy eddig erről nem volt szó. – Ha jól emlékszem valamelyik koronavírus ijeszti meg annyira az emberiséget, hogy évekig korlátozták a saját szabadságukat, bezárnak a kocsmák meg maszkban kezdenek járni, hogy nehogy elkapják.
Az értetlen kérdések nem maradtak el a tömegből – Mi az a koronavírus?
– Ez valami nemesi betegség? Lehet, hogy csak a királyokat támadja meg! – zavart kuncogás és nevetés hullámzott körülöttünk. Biztattam, hogy meséljen tovább a TényTárról, túlságosan is érdekelt, hogyan szüntette meg a háborúkat.
– Nos, a tények olyanok, amikkel vitatkozni lehetetlen. Épp ezért, akik nem fogadták el ezeket, azokat nem vették ezután komolyan. Van itt, aki kétségbe vonja a bárki által megtapasztalható gravitációt, például? – körbenézett, de mindenki csak a fejét ingatta. – Mindjárt gondoltam. Így kell elképzelni ezt is. A tudás, és az egymás tanítása elterjedt, akik nem értettek egyet bizonyos dolgokkal, később be kellett látniuk tévedéseiket. Senki sem akar hülyét csinálni magából mindenki előtt. Elképesztő fejlődés vette kezdetét, a hazudozókat és butákat egész egyszerűen kizárták a közéletből. Aki önös érdekből igyekezett hatalomra vagy vagyonra szert tenni, ellehetetlenítette a többiek hozzáállása. Egyszerűen senki sem figyelt rájuk tovább. Eleinte különböző kisebb alternatív csoportok jöttek létre, de támogatás híján gyorsan feloszlottak. Óriási fejlődés vette kezdetét, a közös tudatosság szintje emelkedni kezdett.
– Aztán jött Mindenki, igaz? – bökték oldalba páran kacagva. Egy pillanatra összeráncolta homlokát, mint akit egy rossz felvillanó emlékkép gyötör.
– Még gyerekkoromban történt, amikor a közös elme, Mindenki, megerősödött és terjedni kezdett.
Ezt a kijelentését általános hahotázás követte. Rögtön beszólások és idézetek repkedtek.
– Mindenki egy!
– Egy mindenkiért, mindenki egyért!
Valaki hányást imitálva hadonászott a levegőben –Nézd, nézd, így jött minden ki!
Ő láthatóan kínjában kacagott. – Most ez tényleg viccesnek tűnik, pedig nem az. Már évezredek óta fejlődött, és ahogy látom, itt is jelen van, mélyen az elmétekben. – Továbbra is csak röhögtek a többiek. – Ez mind igaz! Nem értitek? Egyszerűen nem veszitek komolyan az üzenetet, pedig az összes alapot tudjátok, ismeritek. Ti még mindig inkább hisztek a Mikulásban meg Jézusban, mint saját magatokban.
Erre rögtön újabb beszólások érkeztek. – Na, azért ez nem egészen így van! Mégis hogy képzeled?
– Tudjuk, hogy sem a Télapó, sem Isten nem létezik! – Ez azért merész kijelentés volt és a tömegből azonnal érkezett is rá válasz. – Csak a magad nevében beszélj!
– Csak nem, hogy Mindenkit is így feldühítetted és ezért kellett menekülnöd?
– Á, semmi ilyesmi, csak nem akartam állandóan figyelni. Ti még olyan felszabadultak vagytok, nem foglalkoztok egy csomó dologgal, nekem ez a hozzáállás nagyon tetszik! Ahogy félvállról veszitek meg elhárítjátok a felelősséget a kényelemért. Nektek itt sosem kell felnőni! Valaki más mindig megoldja a dolgokat, akármit tesztek, vagy nem tesztek. Ti még játszhattok kedvetekre!
Valaki erre rögtön megrángatta a vállát. – Na, na, várjál, ezt most hogy érted? Szóval mi itt mind gyerekek vagyunk szerinted? Meg nem vállaljuk a felelősséget?
– Ti mind tudjátok, hogyan lehetne jobb a világotok, de nem tesztek érte semmit, csak panaszkodtok, meg másokra mutogattok. Szerintem ez vicces és félelmetes egyszerre.
A tömeges felháborodás moraja felcsapott, ráncigálni kezdték. Páran értetlenül kérdezgették egymást és próbálták a többieket megállítani. Ő egészen nyugodt maradt, megitta az italát, majd feltett kézzel felállt és kiáltozva csitítgatta a tömeget.
– Most el kell mennem vécére, de rögtön visszatérek, és folytatjuk, elmagyarázok mindent, rendben? – Ezzel szépen kihátrált a tömegből, ami zúgolódva oszlani kezdett, páran új kört rendeltek, vagy félreállva igyekeztek értelmezni egymás között a hallottakat. Az üres sörösüvegemre néztem, majd a barátomra, aki idekísért. Alig bírta abbahagyni a halk kacagást.
– Ez elképesztő, nem? Ki talál ki ilyeneket? – Rápillantott az üres üvegre, amit markolásztam. – Kérsz még egyet? – Bólintottam. Még fél órát vártunk rá, de már nem talált vissza az asztalhoz. Meglógott innen is.
Ez még 2010 környékén történt és egyáltalán nem vettem komolyan. Feledésbe merült a sok hasonló kocsmai estével együtt. Csak mostanában ugrott be, ahogy vettem fel a maszkot a bolt előtt. Kicsit meg is ijesztett, és azóta nem megy ki a fejemből.
Dunaföldvár, 2020, december 5.